Az elme és a lény (belső lényünk, lényegünk) természetéből és kapcsolatából ered, hogy amilyen mértékben egyik előretör, annyira kerül háttérbe a másik. Avagy ha úgy tetszik – a mérleghinta elvén – amennyire az egyik oldal emelkedik, annyira süllyed a másik. Szempontunk/álláspontunk – a „már eleve hozzáállásunk” – az élethez, önmagunkhoz és másokhoz, önmaga újrateremtésére törekszik. Ha egy álláspont a világot illetően kérdé-sessé válik, azaz fenyegetve van az érvényessége – új információk által –, az elménk tar-talma: régi (általában gyerekkorban kialakult) vélemények, beidegződések, érvek, érvelé-sek újra aktivizálódnak. Szinte gombnyomásra bekapcsolva meghatározzák, jelenbeli vi-selkedésünket. Ezzel egy időben és arányosan a lényünk kreativitása korlátozódik. Ez au-tomatikusan szűkíti helyénvaló és időszerű, azaz a jelen valós helyzetnek megfelelő keze-lését. Cselekedeteink spektruma zsugorodik, érzelmileg újraéljük a múltat. Mintha a visz-szapillantó tükörből akarnánk vezetni az autónkat.
„Könnyebb megülni a lovat abba az irányba, amerre halad!"
/Folyt. köv./
Darnel ÉletProgram
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése