Mindannyian halálra vagyunk ítélve születésünktől fogva. Ez egyáltalán nem baj. Az én szememben a földi lét része az örökkévalóságnak. Talán ismeritek a régi viccet, " Ez tragédia, de nem baj. A baj az, hogy..." (ha nem ismered, szólj és megírom neked.) Ez jó. Innen tudjuk, hogy élünk. A nemlét hátterében a lét előtérbe kerül. A végtelennek tűnő semmihez képest oly édes a jelen pillanat. Míg régebben az árbóckosárból reménykedve kémleltem a látóhatárt, egy darab szárazföldet az óceán közepén, mostanában már a fedélzetről élvezem a tengert. A boldogság számomra, az nem valami, ami felé megyek, hanem az, ahonnan jövök, és ahol vagyok. A boldogság az a kiinduló pont, ami keretet ad a mindennapjaimnak. Nem a körülményeim és az életem eseményei ami számít, hanem az, hogy én hogyan reagálok rá. Más szóval, nem akarok boldogabb lenni annál, mint amilyen vagyok már most, ahhoz, hogy boldogabb legyek.
Fenntartom magamnak a jogot, hogy minden pillanatomban - W.E.Henly szavaival élve - "Én vagyok a Sorsom Úra, Lelkem Kapitánya."
Az életem, mely önmagában - mint olyan - nem jelent semmit, attól kapja az értelmét, hogy akiket szeretek azokat erre a lehetőségre inspiráljam. Ez ad megelégedettséget és boldogságot. Erről szól a munkám adta lehetőség is a tréningjeimben.
ui: Csak azokkal dolgozom, akiket szeretek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése